2014. február 11., kedd

Harmadik lépés

Sétáltam hazafelé, gondolataimba mélyedve. Vajon látom még? Egyáltalán milyen bandában zenélhet? Feltétlenül utána nézek majd a neten… Elkezdett esni. Az orromra esett hideg csepp megzavarta az eszmefuttatásomat. Nem is néztem, merre járok, csak sétáltam a megszokott úton. Észre sem vettem, hogy már a bejárati ajtó előtt lépdelek.

            Anyám kitárt karokkal fogadott. Ő a lelkendezős emberek közé tartozik, akit egy jó hír vagy esemény hetekig felvillanyoz, de emellett nagyon akaratos is. Sejtelmem sem volt, hogy ma is ilyen alkalom van. Míg rángattam le magamról a dzsekimet és cipőimet, ő már a mondandóját fújta.
- Emma! Apáddal megtaláltuk a neked való műsort! – és rángatott a nappaliba. Letuszkolt apám mellé a kanapéra, majd bekapcsolta a tv-t. Egy felvett adást kezdett tekerni, míg egy bizonyos stúdiós felvételhez nem ért. Azonnal el is indította.

Egy hatalmas szív volt a stúdió közepén, egy magas szőke, túlöltözött alakkal, aki valószínűleg a műsorvezető volt. Percekig mesélt a szerelem fontosságáról, a barátságról, és hogy mennyire szerencsések az ide felvételt nyert versenyzők, mert egy bizonyos One Direction banda tagjával is találkozhatnak majd. Mindezt főzéssel egybekötve.

Anyámra néztem, majd ismét a rózsaszín mappát szorongató ürgére. Az arcomon a grimaszok meglepődöttségből átváltottak megvetéssé.
- Tudod, hogy nem tudok főzni! Még egy pirítóst sem tudok elkészíteni, mert odaégetem… - próbáltam tudtára adni az ellenvetésemet. Apám eközben nyugodtan lapozgatta mellettem az újságot. Egészen addig, míg anyám ki nem kapcsolta a készüléket.
- Kislányom, egészen idáig arra vártunk, hogy majd hazaállítasz egy számodra fontos fiúval. De 19 évesen még nem tettél ilyet. Ezért anyád a kezébe vette a dolgokat. – azzal felállt és elindult a konyha felé. Számára itt lezárult a téma, vagyis kötelezően részt kell vennem anyám tervében, mindegy is mi az. Az említett bajkeverő összecsapta a két tenyerét, majd csillogó szemekkel felém hajolt.
- Hajnalban kelünk, megyünk a fodrászhoz, kozmetikushoz és holnap után utazol a csatornához válogatásra. – majd mosolyogva a kezembe tömött egy borítékot. Sóhajtozva a szobámba indultam. Ledobtam magam az ágyra, és kibontottam a csomagot. Mikor a sorokat olvastam akaratlanul is felültem az ágyon.
A képeken egy ismerős arc virított rám, egyik szőke bandatársával együtt.
A leírás alapján Niall keres egy kedves és talpraesett randipartnert barátjának, Harrynek, aki jelen pillanatban egyedül van. Mindezt egy felkapott adás keretében.
Hátra hőköltem. Mintha egy piacon lennének, és válogatnának a kínálatból. És a legjobb, hogy a szüleim beneveztek… Hörögve feküdtem le aludni, közben az agyam egyfolytában kavargott: mondja meg nekem valaki, milyen kozmetikus nyit ki hajnalban?!...

A válasz másnap reggel fogadott. Anyám gyerekkori barátnője, Mary kozmetikus. Így mikor meghallotta szülőm elméletét a boldogságomról, azonnal kinyitotta az üzletet reggel 7 órakor. Mary… Kicsikként nem szerettem, mivel már akkor sem volt túl szép nő, de főleg az orrán éktelenkedő nagy bibircsók miatt. Ma már tudom, hogy ez az egyik vonzereje, 45 évesen is pasimágnes. Persze a szőrtelenítés közepette is egy újabb áldozatáról áradozott, és nem is igazán figyeltek oda, mi fáj, mi nem fáj nekem...

Két napig tartó szülői kínzás után apám kidobott a stúdió előtt, pontban reggel 8 órakor. A bejáratnál pár lány fogadott, mindegyikük a tükörben bámulta magát, vagy a másikra vágott fancsali képet. Köszönésképp felemeltem a kezem, majd előkotorásztam egy tigrisekről szóló könyvet a táskámból. A hátam közepére sem kívántam egyik lányt sem, főleg nem ilyen korán, reggeli nélkül. Nem figyeltem nagyon, mi történik körülöttem, egyszer csak egyedül maradtam. Egy kar lendült át a vállamon, és a hozzá tartozó szenvtelen alak belemászott a képembe.
- Nocsak, te hogy kerülsz ide? Csak nem a randiműsor miatt jöttél? – vigyorgott rám azzal az ismerős idegesítő képpel. Kihúzta a gyufát, eltoltam.
- Anyám ötlete volt. – próbáltam menteni magam, mert annyira letaglózott a mosolya. Nem is értettem, hogy lehetséges ez. Idegességemben a többieket kerestem a tekintettemmel, majd a főzésre gondoltam. Rögtön visszatért a józanságom.
- Megkeresem a többi versenyzőt. – azzal elindultam, de visszanéztem felé, ahogy távolodtam. Megrémültem, mert még soha nem történt velem ilyen. Még senki miatt nem dobbant megy így a szívem a mellkasomban…

            Míg felzárkóztam a többiekhez, szép lassan megnyugodtam. Mély lélegzetet vettem, és higgadtan végiggondoltam a történteket. Még mindig nem értettem a zavaromat és az idegességemet, amit miatta éreztem. Míg megkaptam a műsor leírását, addig ezen agyaltam. A végén konokul eldöntöttem, hogy csak valami rossz megérzés lehet, egy rossz ómen. Elvégre az egész helyzetet nem kértem, csak egyszerűen belecsöppentem.

3 megjegyzés:

  1. Nem szenvtelen, maximum pimasznak szólíthatsz cicus... ;)

    VálaszTörlés
  2. OMG... Erre lehetetlen felelni...

    VálaszTörlés
  3. Szia! Tetszik a blogod, jó ötlet volt az a "műsor"!:) Várom az új részt.
    Adri xx

    VálaszTörlés